5000 év a bőröd alatt

Ha tetoválás, akkor a törzsi kultúrák jutnak először eszünkbe, aztán királyok, nemesek, államfők, akik tetováltatták magukat, Ferenc Ferdinándtól kezdve Kossuth Lajoson át egészen Sissiig és Horty Miklósig sokan viseltek bőrre festett jeleket magukon.

Az eszközhasználó kultúrákkal együtt alakult ki a test olyan szimbolikus használata, amibe a tetoválás is tartozik. Az emberek olyan jeleket kezdtek magukon viselni, amelyekkel mindenki számára jelezték identitásukat, hierarchikus helyüket a társadalomban, de kifejezték vele a felnőttséget, a nemi érettséget is. Egyetlen fontos funkciójuk volt és van a testmódosításoknak, mégpedig az, hogy az üzenetek befolyást gyakoroljanak másokra. Az ipari forradalom által megszületett individuum, és egyre erősebb lett a vágy a különbözőségre, az egyediségre.

De hogy jutottunk el a XXI. századi normákig, mintákig, stílusokig? Milyen plusz szerepe lehet a tetoválásoknak, mint a különbözőség?

A legrégebbi ismert tetoválást az 1991-ben, az osztrák-olasz határon előkerült régészeti lelet, Ötzi viseli. Emberünk körülbelül ötezer-háromszáz éves. Érdekes, hogy az ő testére valószínűsíthetően gyógyászati célból kerültek fel a varratok – összesen 61 tetoválás. Ezt azért gondoljuk, mert a térdén, bokáján és gerincének alsó szakaszán található pontok és keresztek alatt súlyos elváltozások mutatkoznak. Ízületi panaszokra őseink eze szerint inkább tetováltattak, mint gyógyfüvet rágtak.

A tetoválás, mondhatni egyidős az emberiség kultúrájával, már i. e. 3300-ból találtak olyan emberi maradványokat, amelyek szén alapú festékkel voltak megjelölve, tehát rajzos lábakat, tetovált karokat.

Az ókori keleten pedig olyan hatalmas tetoválások dívtak, amelyeken még ma is elámulunk – nem egyszer akár az egész testfelületet kidekorálták. Egyiptomból pedig egy olyan módszer terjedt el, amit még ma is sokan szeretnek, itt Európában is, ez pedig nem más, mint a henna, aminek kezdetben gyógyítóhatást tulajdonítottak. Később már inkább csak szépészeti célokra használták, főleg a nők.

Érdekes, de a történelmi emlékek, főleg az újkor előttiek azt bizonyítják, hogy leginkább a gyengébbik nem képviselői tetováltatták magukat. A borneói csajok egész alkarjukat díszítették, mintha valamiféle csipkekesztyű lett volna rajtuk, ezzel mutatva, hogy eladósorba kerültek.

Egyes népek abban hittek, hogy a csukló és az ujjak körüli, láncszerű tetoválás megvéd a betegségektől. Ősi hit, és még ma is sokan hinni vélik, hogy az emberre rajzolt állat lelke benne él a viselőjén, tehát azokkal a tulajdonságokkal rendelkezik, mint a tetkón viselt állat.

Láthatjuk tehát, hogy európai térhódítása előtt sok ezer évig fejlődött a testformálás ezen változata.

Az öreg kontinensre természetesen hajóval érkezett ez is, mégpedig James Cook segédletével, aki egy tahiti expedíciójáról hozta magával a tudást. Egy másik felfedező, William Dampner is felelős azért, hogy Európában olyan divatos lett a testfestés, megjelölés: szintén hajóval magával hozta Giolo-t, Polinézia hercegét, és a bőrén lévő díszes mintákkal ámulatba ejtette a londoni népséget. Innentől kezdve nem volt megállás.

Bár eleinte – természetesen néhány úri kivételtől eltekintve -, tengerészek, bányászok és más kemény foglalkozást űző emberek tetováltattak, leginkább amulettként használatos mintákat, amelyek talán megvédik őket a tragédiáktól.

Az 1890-es évekig törzsi hagyományoknak megfelelően készítették a tetoválásokat, csupán tű és festék segítségével, természetesen szabad kézzel. Majd Samuel O’Reilly feltalálta a tetováló gépet, ami kísértetiesen hasonlított Edison elektromos tollához.

Innentől kezdve pedig nem volt megállás, gombamód szaporodtak a tetovált emberek a tengeren innen és túl. A XX. század elején némileg csökkent a varrások népszerűsége, a művészek a nagyvárosok lepukkant negyedeiben éltek, és olyan korszak is volt, amikor tevékenységük illegálissá vált.

Az 1920-as években elkezdett terjedni a kozmetikai tetoválás, arcpírt, szemhéjvonalat rajzoltattak maguknak a csajok, majd később eljött a háború, s ekkor a pasik testét díszíttették inkább: hősi motívumok, védelmező jelek kerültek a harctérre vitt bőrökre.

A bátorság és a háború jelképei dívtak a II. világháború idején is, viszont ezt követően erősen megcsappant a tetováló kedv, ugyanis 1961-ben felfedezték a hepatitist, amit érdekes módon nem a szabad szerelemnek, hanem a tetoválószalonoknak tudtak be, borzasztó rémtörténeteket hoztak le az újságok azzal kapcsolatban, hogy ki hogyan halt meg, keservesen, természetesen a tetoválása miatt.

Talán napjaink egyik legizgalmasabb testi megjelenése a bandatetoválás, amely az összetartozást, a feltétlen hűséget jelképezi. Egyetlen emblematikus példát szeretnék ebből csak kiemelni a Mara Salvatrucha – MS-13 – banda történetét, létét, a tetoválásainak a jelentőségét.

A közép-amerikai banda alapítói El Salvadorból származnak, az egyesülést azok hozták létre a 80-as években Los Angelesben akik a több mint tíz évig tartó polgárháború elől menekültek Amerikába. Ez a polgárháború a baloldali ellenállók és az USA által pénzelt, jobbos hatalom között folyt, amelynek több mint százezer áldozata volt, sok esetben az embereket saját rokonaik ölték meg az összetűzések során. Az MS-13 tagjainak többsége már ölt embert, s a csoport ma már az Egyesült Államok harminc nagyvárosán kívül jelen van Kanadában, Mexikóban, Guatemalában, Hondurasban, El Salvadorban, sőt európai sejtjei is fellelhetőek Spanyolországban, Olaszországban és Belgiumban is.

A banda tagjai ékes, és hasonló témájú tetoválásokkal vannak kivarrva, ez nem csak az összetartozást, de a megkülönböztetést is szolgálja. Jellegzetes díszítőelemeik a tizenhármas szám, különböző feliratok, amelyek nemcsak a felsőtesteken, de sokszor az arcon is megjelennek. Ezekkel a tetoválásokkal azt is vállalják, hogy ha a polgárháború utáni halálosztagok valamelyike felfedezi ezeket a testükön, súlyos hajtóvadászat indulhat meg ellenük, akár elkövettek valamit, akár nem.

 A XXI. századra a tetoválás olyan efogadott mintává vált, amit már nem a bűnözők, a stigmatizált szegények, veszélyesen élők viselnek, hanem mindenki, legyen orvos, tanár, sportoló, világhírű zenész, pék, vagy diák. Olyan divattá vált, mint a hajviselet vagy az öltözködés, vannak trendek, stílusok, irányzatok, sőt már tévéműsorok is készülnek a tetoválószalonokról.

A magaskultúra tiltakozása ellenére a tetoválás is művészeti ággá nőtte ki magát. A média és az ipar is rácsapott a jelenségre, egyre újabb és újabb technikai háttérrel és nyilvános produktumokkal kerülhet bárki közelebb ehhez az ősi jelbeszédhez.